MÁTYÁS KIRÁLY
575 éve annak, hogy
egyik legnagyobb királyunk megszületett és 560 éve koronázták meg. Az egész
Kárpát-medence emlékszik rá. Népmesékkel, képzőművészeti alkotásokkal Ungvártól
Pozsonyig, Kolozsvárig…
Háromféle
felfogásban íratta meg a magyar történéseket, ami nem csodálható, hiszen a
történetírás = politikai propaganda.
Mivel Mátyás nem
valamilyen dinasztia leszármazottja, hanem egyszerű (talán nem is magyar)
nemesember volt, Bonfinivel azt húzatja alá, hogy pl. a katonatáborokban
meglátogatta a sebesültek sátrait, saját kezűleg megetette a gyengélkedőket.
Egyszer, amikor felkereste a bosnyák királyt, magával hozott kenőccsel kente
meg fájós lábujját. Ha vendéglátáskor barátait kínos émelygés fogta el (így
fogalmaz Bonfini…) fogta a fejüket, nehogy a ruhájukat hányják le.
Így aztán a
legképzettebb világi, egyházi értelmiségieket tömörítette. (Templomok sorát
építtette fel, pl. a kassai székesegyházat). Átalakíttatta a királyi
kancelláriát, de figyelt arra, hogy továbbra is a karok/rendek uralják az
országgyűléseket, és az önkormányzott megyék sem szenvedjenek sérelmet.
Igaz szedetett a
karok/rendek megkérdezése nélkül is különadókat (török) veszélyekkor, meg véget
vetett a különleges adófizetési mentességeknek, ha kellett. Pénzügyi politikája
ellen a karok/rendek fellázadtak. Sikerült is nekik Mátyás néhány kipróbált
tanácsadóját külföldi támogatással az oldalukra vonni, de ő – hol erővel, hol
diplomáciával – mindig felülkerekedett. Szilárd kormányzata révén az összes
társadalmi csoport helyzete javult, és egészen a haláláig minden eredményét
megtartotta. (A hódításait is, amelyeket az utódai pillanatok alatt
elveszítettek.)
Halálával
lezárult történetünk mindössze néhány évtizedig tartó, ám eseményekben annál
gazdagabb időszak. Mint tudjuk, a kor fő kérdése a török pusztítás távoltartása
volt. Igaz, tevékenysége korántsem mondható hibamentesnek, de fő vonásai alig
kifogásolhatóaknak bizonyultak. Államunk erősítése révén – a nagy nemzeti cél
erősítése végett – igyekezett a legkedvezőbb feltételeket biztosítani. A török
betöréseket sikerült elhárítania, de megfelelő háttér híján teljes értékű,
végleges döntések kierőszakolására esélye nem volt. Így aztán el kellett
fogadnia a különböző közvetítéseket melyek nyomán békéket kötött.
Diplomáciai
úton, teljes sokrétűségében bontakoztatta ki nemzetközi összeköttetések
segítségével a magyar államot. Folyamatosan törekedett pl. az orosz
kapcsolatra, de alkalmanként még Egyiptommal és Perzsiával is kontaktált.
Végcélja olyan szövetségi rendszer kialakítása volt, amelyre valódi vagy
potenciális riválisaival (ellenségeivel) szemben egyaránt biztosan
támaszkodhatott (volna).
Sok derék
történész bírálta (bírálja még ma is): ugyan miért kacsingatott ez a Mátyás
Bécs felé, Prága felé. Bizony tudta ő, hogy sikerre csak kemény védekezése
vezethetett, nem átgondolatlan, hebehurgya támadások. És jól védekezett. A
török szultán csak a halála után, negyed századdal tudott nálunk arra a
százötven-éves periódusra megjelenni.
Ez a királyunk
azok közé tartozott, akik önmagukban érezték a magyar államot, melynek tehát jó-,
vagy balsorsáért egyedül felelősek. „Mindent inkább elszenvedünk, semhogy a
magunk és országunk szabadságát elvesítsük!” – mondta. Közép-európai birodalmat
akart alapítani, amely a magyar, a cseh korona és országaiból, és (a Bécsben
általa már uralt) osztrák tartományokból álltak volna. Nem tudjuk, de
lehetséges: ha terveit siker koronázza, egész Közép-Európa erejével a török
ellen fordulhatott volna, arról nem is beszélve, hogy e birodalom megszületése
és fennállása hazánkat megvédhette volna a százötven-éves megszállástól. És sok
minden mástól.
Az ismétlődő
hanyatlások hosszú korszakaiból visszatekintve Mátyás néhány évtizede mindig a
nemzeti kitartás, és függetlenség szimbóluma lett. Igazi magyar aranykor.
Dr. Szathmáry
Géza, a MOBT alelnöke
