Míg az nap meg nem áll, míg az magyar nemzet
Karddal oltalmazza az keresztény hitet,
Élni fog nevetek; ti pedig az Istent
Örök boldogságban mostan dicséritek.
(gróf Zrínyi Miklós)
M E G H Í V ÓKarddal oltalmazza az keresztény hitet,
Élni fog nevetek; ti pedig az Istent
Örök boldogságban mostan dicséritek.
(gróf Zrínyi Miklós)
Emlékezés a Budapest ostromában
elesett katonahősökre és civil áldozatokra
Időpont: 2012. Február 11. (szombat) 15 óra
.
Helyszín: Budapest, XII. ker. TURUL szobor
(Istenhegyi út - Böszörményi út sarok)
Felhívó jel, vitéz Csóka László trombitaművész
Megszólal a Nemzet Emlékezés Harangja
A történelmi zászlók között bevonulnak,
az egyházi méltóságok,
Egyetemi Rohamzászlóalj még élő tagjai,
HEGYVIDÉKI Trianon TÁRSASÁG, Magyar Tengerészek,
Vitézi Rend, Szentkorona Lovagrend
Magyar Himnusz (HM fúvószenekar)
Köszöntő, Dr. Gaál Katalin Mária, a
KDNP XII. kerületi Szervezetének elnöke
Emlékezés, prof. Dr. Szakály Sándor
történész, egyetemi tanár az MTA doktora,
Vers, Takács Bence előadóművész
Emlékezés, Lányi Zsolt az egyetemi Rohamzászlóalj
egyik túlélője, az országgyűlés Honvédelmi Bizottságának
korábbi elnöke
Ökumenikus főhajtás a hősök előtt,
Csuka Tamás ref. püspök ny. dandártábornok,
Balázsi László unitárius püspök h.
Forgács Alajos kanonok, római katolikus plébános,
Benczéné Szabó Márta evangélikus lelkész
Koszorúzás
Szózat, Székely Himnusz (HM fúvószenekar)
Takarodó
Az emlékezés levezetője
Dr. Galla János
A rendezvény házigazdái
Láng Péterné | Dr.Gaál Katalin Mária | v. Pálmai Béla |
elnök | elnök | elnök |
HEGYVIDÉKI Trianon TÁRSASÁG | KDNP XII. ker. SZERVEZET | Nemzet Emlékezés Harangja Alapítvány |
(A változtatás jogát fenntartjuk)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.